Neked szol a taps

A projektről

Az Aurora Film és Színház Egyesület, egy színházi produkciót fog létrehozni, amelyben profi színészek mellett, gyermekotthonban élő gyerekek is szerepelnek. A gyerekek a próbákért és az előadásokért ugyanúgy fizetést kapnak, az előadások jegybevételéből rendszeresen támogatjuk majd azon gyermekotthonokat, ahol a gyermekek élnek. A színdarabot mi írjuk a gyermekek élettörténeteiből, illetve a NENESZ Egyesület által kiadott “Emlékszem. Megérintett.” c. könyv alapján, amelyben szintén gyermekotthonban élő gyermekek történeteit dolgozzák fel.

Fontosnak tartjuk, hogy olyanokkal is megismertessük, megszerettessük a film- és színházművészetet, akik életkörülményeikből adódóan sajnos nincs lehetőségük egy ilyen társulat tagjává válni. Mi az igazi, valóban megtörtént történeteket szeretjük, hiszen az élet sokszor legalább olyan változatos történeteket produkál, mint egy szerző. Az egyesület tagjai kezdetektől szívügyüknek tekintik a tehetséggondozást.

Kiss-Ochtinszky Judit

Kiss-Ochtinszky Judit

Író

Miklós Marcell

Miklós Marcell

Rendező

Kreszner Zsófia

Kreszner Zsófia

Projektvezető

Támogatók

BP JazzKllub
Csányi Alapítvány
NKA
Aurora
Plazma Pont
Nenesz
BP18 Kerület